Visszaélés bejelentés

A INNOVATIV SPECIAL TRANSPORT Korlátolt Felelősségű Társaság elkötelezett a jogszerű és etikus működés mellett. A panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló 2023. évi XXV. törvény alapján belső visszaélés-bejelentési rendszert működtetünk, amelyen keresztül bejelentést lehet tenni jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményről, mulasztásról, illetve egyéb visszaélésről.

Visszaélés bejelentése

Ki tehet bejelentést?

Bejelentést tehet többek között a nálunk foglalkoztatott személy, az a személy, akinek a foglalkoztatásra irányuló jogviszonya megszűnt, valamint az, akinek a jogviszony létesítésére irányuló eljárása megkezdődött. Bejelentéssel élhet továbbá – a törvényben meghatározott feltételek szerint – a velünk szerződéses kapcsolatban álló egyéni vállalkozó vagy egyéni cég, a tulajdonosi részesedéssel rendelkező személy, az ügyviteli, ügyvezető vagy felügyelő testület tagja, a beszállítók, alvállalkozók, megbízottak felügyelete alatt álló személyek, valamint a nálunk tevékenységet végző gyakornokok és önkéntesek.

Mit lehet bejelenteni?

A rendszerben jogellenes vagy jogellenesnek feltételezett cselekményre, mulasztásra, illetve egyéb visszaélésre vonatkozó információt lehet bejelenteni.

Hogyan tehető meg a bejelentés?

A bejelentés írásban vagy szóban tehető meg. A bejelentés megtételéhez kattintson az alábbi gombra, amely a bejelentések fogadására szolgáló felületre irányítja Önt.
Az eljárás menete

Az írásbeli bejelentés kézhezvételét a beérkezéstől számított hét napon belül visszaigazoljuk. A bejelentést a lehető legrövidebb időn belül, de legfeljebb harminc napon belül kivizsgáljuk. Ezt a határidőt különösen indokolt esetben – a bejelentő egyidejű tájékoztatása mellett – meghosszabbíthatjuk, azonban a kivizsgálás és a bejelentő tájékoztatásának határideje ekkor sem haladhatja meg a három hónapot. A kivizsgálás eredményéről és a megtett vagy tervezett intézkedésekről a bejelentőt írásban tájékoztatjuk.

Bizalmas kezelés és adatvédelem

A bejelentő személyazonosságát – amennyiben az annak megállapításához szükséges adatokat megadja – a vizsgálat valamennyi szakaszában bizalmasan kezeljük. A bejelentő és a bejelentésben érintett személy személyes adatait kizárólag az erre jogosultak ismerhetik meg, és azok kizárólag a bejelentés kivizsgálása, valamint a bejelentés tárgyát képező magatartás orvoslása vagy megszüntetése céljából kezelhetők. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rosszhiszemű bejelentésnek jogkövetkezményei lehetnek.

Külső szolgáltató

A bejelentések fogadását és kivizsgálásában való közreműködést szerződés keretében külső szolgáltató Vallum Control Kft. látja el. Az alábbi gombra kattintva Ön a szolgáltató külső felületére (visszaelesbejelentes.com) kerül, ahol a bejelentésre és annak kezelésére a szolgáltató adatkezelési tájékoztatója is irányadó.

Visszaélés bejelentése